Otthoni virágok
Szobai futóka
Őshazája Dél-Amerika, léggyökeres, liánnövény, tehát kaspoból vagy akár falon felfuttatva is jól megél. Egyébként a kontyvirágfélék családjába tartozik. Ez a növény is nagyon jól megtudja kötni a formaldehidot, a benzolt és xylén gázokat. Egyetlen veszélye az, hogy a levelei mérgezőek, tehát éérdemes távol tartani tőle a háiállatokat és a kisgyerekeket.
A szobai futóka nagyon fényigényes növény, tehát folyamatos fényet igényel.Nyáron öntözzük rendszeresen, de vigyázzunk, hogy ne ázzon el túlságosan a földje. Két öntözés között várjuk meg, hogy a virágföldjének a felső rétege kiszáredjon. A nagy melegben nyugodtan permetezzük a virágot. Télen viszont semiképp se permetezzük, sőt még öntözni is csak ritkán öntözzük. Nyári nagy melegben kb. 18-22 fokos szobában érzi a legjobban magá, télen pedig kb. 12-14 fokot kedveli.
Hegyi pálma
Ez a növényfajta egy meglehetősen érzékeny, tollseprű-szerű levelekkel rendelkező szobanövény, amely a párásító hatásáról is ismert. Kevés fényt igényel, így a lakásban szinte bárhol jól érzi magát. Érdemes az újonnan lakozott bútorok melllé rakni, mivel jól köti a a formaldehidet és xylént, így máris tettél az egészségedért. Kedvező körülmények között akár 2 néter magasra is megnő és virágzik. Félárnyékos, árnyékos helyeket szereti. Ha a szoba levegője száraz és meleg, akkor leveleit rendszeresen öntözzük klórmentes vízzel. Nyáron a növekedési időszakában bőségesen öntözzük.
Krizantém
Ez a növény Kínából származik. A világos helyeket kedveli. Szereti a napsugarakat, de ne tegyük ki annak, hogy naponta óránként süsse a közvetlen napfény, hiszen akkor könnyen lehullajthatja a leveleit. A szobahőmérsékletet szereti. A krizantém megköti a benzolint, ami megtalálható ragasztókban, festékekben, különböző műanyagok és mosószerekben.
Azélea
Eredeti őshazája Japán. Ez a virág sok csodszép virágával télen még vidámabbá teszi a helyiséget, ahova elhelyezzül ezt a növényt. Azélának a hőigénye átlagos, őszi időszakban kb. 5-12 fokot szereti. Viszont a bimbók megjelenésekor, duzzadásakor szükséges melegebb helyre tenni, ekkor igényli a kb. 18 fokos átlaghőmérsékletet.
Ez a szépséges növény képes kiszűrni akár a közönséges szigetelő hab vagy a bútorok rétegelt lemezeiből a mérgező gázokat (formaldehidokat).